Nem csak kezdőknek - Szabálytörténet
Az első golf szabályrendszert az Úriember Golfozók Társasága (Company of Gentlemen Golfers) állította össze 1774-ben, mely a következő pontokat tartalmazta:
- A labdát a lyuktól egy ütőtávolságra kell tee-re helyezni.
- A tee-nek a földön kell lenni.
- A tee-ről elütött labda cseréje nem megengedett.
- Kövek, csontok vagy bármilyen törött ütő, amely a labda útjában van nem mozdítható el, kivéve a green-en, ott is csak a labdától egy ütőtávolságon belül.
- Ha vízbe kerül a labda, az szabadon kivehető és az akadály mögé hozható. Tee-re helyezve bármely ütővel megjátszható, melyért egy ütést az ellenfélnek engedünk, mivelhogy a labda így ki lett hozva az akadályból.
- Ha a labda, bárhol is legyen az, egy másik labdával érintkezik, az első labdát kell felemelni, amíg a másik labdát el nem ütik.
- Gurításnál a labdát becsületesen a lyukra irányítva kell megjátszani, nem az ellenfél labdáját célozva, amely ráadásul nem is a lyuk irányában fekszik.
- Ha a labda úgy vész el, hogy mások azt felemelik, vissza kell menni arra a pontra ahol ez történt, egy másik labdát leejtünk és az ellenfélnek engedünk egy ütést ezért a szerencsétlenségért.
- A gurítás útját a labdától a lyuk irányában nem lehet kijelölni sem ütővel sem bármilyen más dologgal.
- Ha a labda reptét bármely személy, ló, kutya vagy bármi más megállítja, az így megállított labdát úgy kell megjátszani, ahogy az fekszik.
- Ha ütés céljából lendítettük az ütőt, és az a lefelé lendítés alatt bármilyen módon eltörik, akkor azt is egy ütésnek kell számolni.
- A lyuktól legtávolabb elhelyezkedő labdát kell mindig először megjátszani.
- Ha a labda vizesárokban, árokban vagy töltésen fekszik, mely a pálya javítására szolgál, de nem a Scholar's hole vagy a Soldiers line, az nem tekintendő akadálynak, a labdát ki kell venni, tee-elni és bármely ütővel meg lehet játszani.
A Tiszteletreméltó Társaság (Honourable Company) szabályai átértelmezik a labda érintéséről szóló szabályt. Ez a szabálykönyv azt is előírta, hogy a labdát úgy kell megjátszani, ahogy az fekszik.
A pályán kívüli területért járó büntetést először 1899-ben említik, mint távolság büntetést. 1920-ban vált ütés és távolság büntetéssé, mely a mai napig érvényben van.
További megjegyzések és bírálatok találhatóak a korai szabályokkal kapcsolatban Clapcott könyvében a Some Comments on the Articles and Laws in Playing Golf-ban, 1945.
Jelenleg a Royal and Ancient Club a mérvadó testület a szabályalkotások és változtatások terén. Ezt a pozíciót hivatalosan 1897-től birtokolja, amikor is a Golf Bizottság Szabályait (Rules of Golf Committee) egyöntetűen megalapították. (A Bizottság 15 tagból áll.)
Vissza az oldal tetejéreLetölhető állomány
- Naprakész információ a golfélet aktualitásairól
- Érdekességek letöltése a hírlevélre feliratkozottak között!





