Kuba a golfturizmusban látja jövőjének egyik kulcságazatát
2011. május 30. 07:00
Az 1959-es kubai forradalmat követően Fidel Castro első intézkedéseinek egyike az volt, hogy bezáratta a Kubában működő golfpályákat. Aztán ahogy telt az idő elsőként, főként az országban dolgozó diplomaták részére nyitották újra a fővárosban található 9 lyukú par 35-ös Havana Golf Club pályáját. Aztán a még a 30‘-as évek második felében létesített, egykor a Dupont család tulajdonában lévő golfpályát bővítették ki további kilenc lyukkal és nyitották meg újra 1998-ban, immár állami tulajdonban.
HAVANA/BUDAPEST - Ma viszont a forradalom után 50 évvel később a kubai kormányzat teljes mellszélességgel áll a karibi-szigetországban tervezett golf-üdülőhelyek létesítése mellé. Ennek eredményeként még a tavalyi évben napvilágot látott az a tervezet, mely szerint 99 éves tartós használatba bocsájtják az állami tulajdonú földterületeket a befektetők részére, akikkel a közösen alapított üzemeltetői társaságokon keresztül, azok működésekre is közvetlen rálátással fog rendelkezik a kormányzat.

Az első ütemben cca. 5-7 év alatt több, mint egy tucat, szebbnél szebb, érintetlen területen épülhet golf-üdülőhely, főként az európai és az észak-amerikai turisták jövőbeni számosságának növelésére alapozva, kanadai, angol és spanyol befektetői tőkéből.
Ezt erősítette meg Manuel Marrero turisztikai miniszter is, aki nemrégiben egy európai konferencián kijelentette: “A kormányzat elkötelezett a konkrét lépésekre, hogy vegyesvállalati formában 16 golf-üdülőhelyet építsenek és üzemeltessenek a közeljövőben külföldi partnerekkel.“

Az egyik ilyen fejlesztés a szeptemberben induló 410 millió USA dollár összértékű Guardalavaca Beach-re tervezett ‘Estancias de Golf Loma Linda‘ projekt, melynek tervezője a kanadai Graham Cooke, míg a finanszírozást egy szintén kanadai befektetőkből álló konzorcium, a Standing Feather International biztosítja.


A londoni székhelyű Esencia Group szervezésében Kuba közismert üdülőhelyén, Varadero közvetlen szomszédságában kezdődhet a mintegy 300 millió USA dollár tőkéből megvalósuló golfpálya és a hozzá kapcsolódó hotel- és ingatlanfejlesztés a ‘Carbonera Country Club‘. A befektetést szervező társaság, az Esencia Group már évek óta főszervezője a Varadero Golf Club-ban megrendezendő ‘The MonteCristo Cup‘-nak, így komoly helyismerettel rendelkezik, ami nem hátrány egy olyan országban, ahol a múltban többször is a gyors nyitást a bürokrácia lassította le.
A Leisure Canada Inc. befektető társaság több projektet is kézben tart. Így az ország nyugati részében Pinar del Rio megyében is, ahol egyébként spanyol befektetők 54 lyukú golfkomplexumot kívánnak megépíteni közel 2000, a golfpályákra tervezett lakóingatlan-egységgel.

Az épülő üdülőhelyekkel és az ott kialakítandó lakóingatlanokkal kapcsolatban a legnagyobb újdonság és előrelépés, hogy a tervek szerint a kormányzat a külföldiek számára liberalizálja a Kubában történő ingatlanszerzést, ami rendkívüli dolog egy olyan országban, ahol a mai napig a társadalmi egyenlőséget hirdetik, ebből kifolyólag pedig minden állami tulajdonban van. (A nyitás persze nemcsak a külföldiek felé, de a saját állampolgáraik irányában is tervek között szerepel, hasonló formában, ahogy azt a '80-as évek Kelet-Európájában is megélhették az ott élők.)
Mint látható a szándékon túl immár konkrét lépések is történtek annak érdekében, hogy a Karib-térség legnagyobb szigetén, a Miami partjaitól alig 150 kilométerre fekvő országban is kihasználják a golfturizmusban és a hozzá kapcsolódó ingatlanfejlesztésekben rejlő lehetőséget, amellyel jómódú és magas költőkészségű turistákat csábíthatnak hazájukba.
Ezzel pedig rövidesen Kuba is felkerülhet arra a virtuális golfturisztikai térképre, mely már napjainkban is több mint 20 milliárd USA dollár éves forgalmat generál a világon.
Vissza a hírek oldalraLetölhető állomány
- Naprakész információ a golfélet aktualitásairól
- Érdekességek letöltése a hírlevélre feliratkozottak között!







